5. Fejezet.~

Bocsánat, hogy késtem de a családi zűrök lefoglaltak, de itt van az új rész remélem tetszeni fog.:)) xxxx





* Elena szemszöge *

Mikor beléptem Niall ruhás szekrényébe, lefagytam. Sapkák sora végig, minden fajta, szépen sorban egymás mellé rakva.

 A cipők úgy szint. Mintha, porcelán baba gyűjtemény, csak ő a cipőkkel, és a sapkákkal csinálja ezt. Kicsit megtorpantam, de amint meghallottam, hogy egy hang közeledik felém, újra megindultam és kerestem egy melegítőgatyát, meg egy pólót. Igaz meleg volt kint, de kis gatya nála nincs, és hát boxerbe nem megyek a tanárnő elé. Szipogtam, mert rosszul esett amit  Niall mondott. Lehet, hogy két napja találkoztunk, de nem tud rólam még semmit sem, ki ő hogy elítéljen engem? Mintha tehettem volna, a tegnapi esetről,... áuu bele is fájdul a fejem ha csak arra gondolok.
- Így nem mehetsz haza. Legalább fürödj le El, kérlek.
- Csak haza akarok menni innen, oda ahol nem vágják az orrom alá, hogy mi történt velem, és csinálnak úgy mintha tehetnék az egészről.
- Ugyan már El, nem úgy gondoltam, én arra gondoltam, mi lett volna ha...- és ekkor elhallgatott. Nem értettem, hogy miért nem mondja végig de nem is érdekelt, befejeztem az öltözködést, éppen mentem volna ki mellette, mikor megfogta a karom.Ekkor ránéztem és tudtam, hogy azt várja, hogy megkérdezzem tőle, hogy mi lett volna ha.

- Ha?-kérdeztem- Ha nem jössz értem, ó te megmentő és mentesz meg? Hát akkor mára egy megerőszakolt lány lennék valószínűleg, és nem itt ülnék, hanem egy repülőn útban haza.- mondtam és könnyezni kezdtem. Ekkor hirtelen magához húzott, és megölelt.
- Azt soha nem bocsájtottam volna meg magamnak.- mondta és éreztem ahogy a hátamon a kezei ökölbe szorulnak, és ideges lesz. De nem érdekelt, megbántott. Azt hiszi nekem könnyű volt?
- Oh, szerintem meg le se szartad volna, hogy velem mi történik, ha nem lennék én is egy préda számodra akit meg kell szerezni, és bejelölni, hogy "na ő is meg volt".- Erre megfogta a két karomat, kicsit eltolt magától, de pont annyira, hogy a szemebe nézzen, majd megszólalt.
- Azt hiszed, csak azért mentettelek meg?HÁT NEM!- mondta kicsit hangosabban-  Ha nem mert tudod, én én nagyon... kedvellek..- ekkor lenézett a földre, és nem szólalt meg. Én csak néztem rá, és próbáltam tartani magam, hogy ne essek össze, ugyan is fáradt voltam hiába most keltem fel. Fájt mindenem. De ekkor hátra léptem tőle, mert túl gyorsnak éreztem az egészet, majd láttam hogy bekönnyezik. Letörölte könnyét, megakartam szólalni, de ő hamarabb megtette, és mondta hogy induljak le mindjárt jön ő is. Az egész út a panzióig csendben telt. Beértünk a panzió elé. Pár percig csönd volt mire én megköszöntem, hogy elhozott de megszólalt:
- Tényleg azt hiszed, hogy egy nagy egoista sztárnak képzelem magam, aki a nőkön csak egy jelet hagy, hogy ő is megvolt?- Nézett rám, üres tekintettel. Én megijedtem, nem tudtam, hogy a szavak amiket mondtam neki, ennyire megbántották. Talán tényleg érdeklem? Nem...biztos, hogy nem, Elena légy észnél nem hagyhatod, hogy elvegye az eszed.
- Hisz az összes sztár ilyen, te mitől lennél más?- kérdeztem és bámultam előre.
- Kérlek, hagy bizonyítsam be, hogy más vagyok mint a többi. Adj egy esélyt kérlek. Egyetlen esélyt kérek. Ha azt elszúrtam, hívhatsz annak, csak kérlek..- nézett rám azokkal a gyönyörű kék szemeivel, és nem tudom miért de én igent mondtam. Mire felcsillant a szeme. Én elmosolyodtam, és egy puszit nyomtam az arcára, és gyengéden a fülébe súgtam, hogy köszönöm, majd kiszálltam. Hisz még is csak megmentett. De mi a fene ütött belém? Miért mondtam neki igent? Mindegy is, csak 2 hétig vagyok itt, addig úgy sem tudok bele szeretni. Megvártam míg elmegy, és elindultam a panzió ajtajához, mire Dodi szaladt ki nevetve, és nekem jött.
- Dodi, mi a fenét csinálsz te itt? Nektek nem a túrán kéne lennetek?- néztem rá, és nem értettem mit keres itt.
- Ezt kérdezhetném, én tőled is tőled. - Nevetett fel, majd folytatta- a Tanárnő, tegnap becsicsentett egy kicsit, és egész nap alszik, törölte mára a programot, így ma mindenki szabad, úgy hogy én most megyek, így mert épp Nico elől futok, szia- majd elviharzott. Nagy kő esett le a szívemről, mert akkor talán nem kell magyarázkodni a tanárnőnek, hogy hol voltunk éjszaka. Bementem a panzióba, de senki nem volt, üres volt az előtér. Gondoltam, hogy akkor felmegyek szobámba remélve, hogy Pez ott van. De nem volt sehol sem. A szoba úgy volt hagyva, ahogy tegnap este elmentünk. Tehát, Pez nem volt itt. ledobtam a cipőt az ajtó mellé, és azonnal hívni kezdtem Pezt.

* Pez szemszöge *

Lesokkoltam, amikor meg mondta, hogy mit mondott este. Válaszolni akartam, de akkor megcsörrent a telefonom. Elena volt az, muszáj volt felvennem, érdekelt hogy van. Elmondta, hogy ő már otthon van, és a tanárnőnél se buktunk le, mert ő már első este berúgott, mondtam neki, hogy nem sokára én is otthon vagyok, és akkor mesélünk mindent. Elköszöntünk, és álltam Harry elött. Harry nézett, rám ás várta, hogy mit fogok mondani, de nem tudtam mit mondani. Hisz erre mit lehet? Hülye kis 17 éves fejemmel, mit gondoltam? Még jó hogy nem engedtem meg neki, hogy elvegye a szüzességemet. Nem akartam elötte sírni, de rosszul esett. És ekkor sírni kezdtem, de nem tudom miért. Hisz csak 2 napja ismerem. Túlságosan beleéltem magamat.
- Pez, ne kérlek ne. Miattam ne. Nem érdemlem meg.- mondta Harry, de legszívesebben pofán tudtam volna vágni.
- Nyugalom, Harry, csak engedj ki, haza akarok menni El-hez.- mondtam és gyorsan letöröltem a könnyemet.
- De még nem is reggeliztél.- mondta és vette fel a tányért.
- Most valahogy, nem vagyok éhes bocsi.- mondtam és kifutottam a szobából. Ahogy kiléptem a szobából neki mentem Zaynnek. Nem értettem mit keres itt, de nem is érdekelt. Csak elakartam onnan menni. Kiléptem az utcára, nem tudtam, hol vagyok, de nem is érdekelt. Elfutottam azt hiszem két utcányira, egy nagy dombos részem találtam magamat, leültem egy fa tövébe, és sírni kezdtem. Harry szavai jártak a fejembe, és az ahogy azt mondja: " Nézd Pez, állati jó volt, veled, szerintem ennyire jól még senkivel nem éreztem magamat. De én nem érzek úgy ahogy te. Több mint barátság, de kevesebb mint szerelem." Ki akartam szedni a fejemből  a szavakat. Az estét, a bulit, a vacsorát. Felhúztam a lábaimat, és beletemettem a fejemet. Nem is érthettem, mi ütött belém. Hisz csak 2 napja ismerem. De a zöld szemei, a göndör haja, az akcentusa, és ahogy csókol. Minden amit tesz. Azt hiszem, most már értem milyen érzés, mikor arról beszélnek, hogy milyen a szerelem első látásra. Bele szerettem. Minden ami ő.

Már sötét volt, és már senki nem volt kint. A telefonom lemerült, és gondoltam ideje haza indulni El biztos halálra izgulja magát miattam. Felálltam leporoltam magamat, de ekkor elkezdett esni az eső. Remek, ennél jobb már nem is jöhet. Lesétáltam a dombon, és elindult a kivilágított utcákon.(itt kapcsold be a zenét ha gondolod) Őszintén, jó érzés volt, csak sétálni London utcáin. A meleg eső simogatta a karomat. Gyönyörű volt, minden ami ott történt. A házak, az építmények, az utak, és az, hogy messze látszottak, az autók sokasága az autópályákon. Már egy órája sétálhattam, mikor egy, sötét zöld autó jött mögöttem. Elösször nem ijedtem meg, de mikor lelassított mellettem, akkor hirtelen megfagytam. Lehúzódott a kocsi ablaka, és egy rosszfiús mosoly csillogott ki még este is a kocsiból.





 Nem álltam meg. De ő sem.
- Jó így este esőben sétálni?- kérdezte nevetve.
- Igen szeretek az esőbe sétálni.- vágtam rá vissza, hogy ne vegye észre, hogy eltévedtem.
- Ne vigyelek haza?- kérdezte
- Nem köszönöm, nem kell tudom merre kell haza mennem.- csináltam úgy mintha tudnám, mi hol van, pedig fogalmam sem volt.
- Na...hagy tartsak veled...kérlek.- nézett rám a kölyök kutya szemekkel.
- Oké, de akkor szállj ki a kocsiból, és gyere velem gyalog.- mondtam neki, és beszálltam a játékba.
- És tőletek meg mivel?...oké Pez, ha játszani akarsz én benne vagyok.- kacsintott rám, majd félre állt a kocsival, kiszállt, és hirtelen mellém futott.
- Mondták, már hogy rosszul hazudsz?- nevetett
- Miért?- néztem rá kérdően.
- Mert fogalmad sincs merre kell hazamenni, de azért szép próbálkozás.- mosolygott. Mire én elpirultam, mire ő közelebb jött, és nyújtotta a karját, hogy karoljak belé. Felnevettem, majd bele karoltam. Sétáltunk egy darabig, majd elkezdett nevetni. Én megkérdeztem, min nevet de ő nem válaszolt. Kislány módjára bedurcáztam,  és egész út alatt nem szólaltam meg. Nagy nehezen haza értünk. Megálltunk a panzió elött, mire közelebb jött, és az arcomra adott egy puszit. Mire én megszólaltam:
- Köszönöm, hogy hazakísértél.- mosolyogtam.
- Ez természetes, még sem hagyhatom, hogy egy ilyen szép lány egyedül menjen haza.- kacsintott. Éppen mentem volna be az ajtón mikor...